Gazdasági válság

Már jó ideje másról sincs szó mint a gazdasági válságról. Oda jutottunk, hogy a piacon, ha a néni egy kötés hagymával kevesebbet adott el az idén a tavalyhoz képest már azt is a gazdasági válságra keni. S a gazdasági válság miatt soványabbak a disznók, kevesebb a sóska termés és sorolhatnám tovább hány negatív dolgot sóznak erre, a már globális hisztériára. Mert nekem meggyőzödésem, hogy nem több mint egy nagy tömeges ájuldozás és sopánkodás.
Gondoljuk csak el, s kérdezzük meg a nagyszüleinket, hogy milyen volt a világháborúk utáni éhezés, a kommunista sorbaállás türelemjátéka (s amúgy tudjuk, hogy az ember éhes hassal nem valami türelmes)... és mégis túlélték, sőt felnevelték tiszteségesen a gyerekeiket. S ezek a gyerekek nem jártak nájk cipőben, nem híztak el a Mekk-Donáld kajákon, s depresziósak sem lettek, ha nem kapták meg a legújabb menő Barbí babát vagy az agyonreklámozott olomkatonákat.
S a mostani fiatalok? Hát kérem mi mindent megkaptunk, mert szegény szüleink éjt nappalá téve dolgoztak, hogy nekünk mindenünk meglegyen ami nekik nem lehetett. S szép lassan elkényelmesedtünk.
Most a gazdasági válság közepette egy picit örvendünk is, hiszen most már "igazi" okunk van, hogy ne vállaljunk gyereket... Hiszen ha a gazdasági válság idején nem telik új kocsira, esetleg ha görögország habzó tengere helyett be kell érjük a románnal, ha a plázában kétszer meg kell gondoljuk mit vásárolunk, hogyan vállalhatnánk a gyereket?
S egy nemzet amit nem tört meg két világháború, amit nem tudott beolvasztani a Csacseszku-diktatorizmus lassan elnémul. Mert Aranyosgyéres, ahol édesanyám gyermekkorában két párhuzamos osztály volt évfolyamonként az általános iskolában most nem képes magyar gyerekekkel betölteni egy osztályt, mert Hunyad, Arad, Beszterce, Torda, Fehérvár, Nagyenyed utcáin már alig lehet hallani magyar gyerekkacajt.

Elnémul, s nyelvében él a nemzet...

Húsvéti gondolatok

Évszázadokon keresztül, még a zsidóktól átvett bárány volt a jelképe a húsvétnak. A bárány, aki vérét adja, feláldozza magát mások szabadságáért. De nem akarok most itt hittan órát tartani csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmedet: a húsvéti nyuszira. Nem bizar, hogy az utolsó időben a nyuszi lett a jelképe ennek az ünnepnek? A nyuszi aki hozza a piros tojásokat a pici kisfiúknak... Akik évekkel később nagyfiúkká cseperednek, s kicsi kóruktól fogva beléjük nevelték a húsvéti nyuszi kultuszát :D.

Szerintem és a malacom szerint is (igaz ő csak azért mert haragszik, hogy nem ő került a középpontba húsvétkor) a nyuszi a kis aranyos pofikájával, a tojásos kosárkájával nem más, mint egy jól kigondolt, mondhatni zseniális reklámfogás. Kérem szépen ez a playboy kisfiúkra irányított agymosási kisérlete. Hiszen már kiskorúk kezdetén bele akarják nevelni a kis és akkor még ártatlan srácokba a nyuszi hódolatot. Ezek szerint a húsvéti nyuszi nem is olyan ártatlan, mint gondolnánk. S most már kezdem érteni az apukákat akik olyan lelkesen készítik elő a tojás keresést húsvét közeledtével. Őket már megfertőzte a rendszer...

S most, hogy e komolytalan cikkemet valami komollyal zárjam:

nézzétek meg a következő videót, s aztán próbáljátok bebizonyítani nekem, hogy a húsvéti nyúszi ártatlan és gyerekeknek való: http://www.kecskefeszek.hu/_muviz/videok.php/kisfilmek-a-nagyvilagbol/kanos-nyuszi.html

Cirkusz

Sokan lesznek akik ez a cikk után elitélik a malacomat, hiszen egyetemet sem végzett, s intelligenciája is megkérdejelezhető. S mi joga van neki 2000 kilométerről ellemezni a bölcs, tudatos, élettapasztalt magyar vezetőket? Hát egyszerű: az embernek joga van visszaütni ha őt is érte pofon, esetleg magára húzni a takarót ha fázik a csóré feneke. No, de nem húzom tovább és elmondom nekem mi fáj. Fáj a büszkeség ami minket körülvesz magyarokat. Az irigység, hogy sző moára káprá vécsinuluj betegség, ami a balkánon ragadt ránk. De nem hagyhatnánk már egyszer abba?
Aki végigolvasta miket is szajkoztam eddig, tudja, hogy az egyik fontos elvem, hogy együtt van értelme a kisebbségnek, mert ha széthuzzunk elvesztünk. S nézzük akkor a bölcs anyaországot milyen példát mutat: veszekednek mint a veszett kutyák a miniszterelnöki csonton. Oda jutottak, hogy hetedhét országon sem találnak egy embert akiben megbiznának... Kérem tanuljunk tőlük és a helyzetükből, hiszen nekünk nehezebb, mi keveseben vagyunk és szétszórtan egész Erdélyországban. Remélem, hogy majd egyszer megegyeznek és együtt kiáltanak az RMDSZ, az MPP, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a MIÉRT, stb.
Mert Kós Károly szavával élve mi nem lehetünk más, mint EGY kiáltó szó.
S most így végül lehet ocsárolni a malacom, hiszen naiv, együgyű szegény, ha ilyesmikben reménykedik. De mint mondtam ő olyan mint egy egyszerű ember ki megunta már a cirkuszt, s nem egymaga szeretne kialtani!

Nekem nem szerető kell...

Lassacskán a világon semmi sem számít csak a pénz, a pénz, a pénz... Elmúlt karácsony, s a kirakatok is kiürültek, leszedték a pompás díszeket, a sok villogó lámpást. Sok ember túlélte a karácsonyt, anélkül, hogy megérezte volna a lényegét: a kis Jézus ártatlan szeretetét. Mert szeretet és szerelem nélkül az ember üressé válik. S hiába szajkozzák egyesek, hogy a szerelmet és a szeretetet csak a fajfenntartás ösztöne ébreszti fel az emberben én és a malacom kijelentjük, hogy nem vagyunk hajlandóak elhinni nekik. Mert szeretni képes a kotló mama is a kiscsibéit, de a szerelem nélkül az ember elveszti a méltóságát. Mert kotló mamát egyszer kakasolják meg, de mi emberek egy igazi társat keresünk, akivel megoszthatjuk emberségünket, reményeinket, csalódásainkat és boldogságunk (pedig ebből akad a legkevesebb: egy néhány pillanat amely hamar tovarepül, s maradnak az emlékek).
Tehát itt a február, hideg is, s rövid is, mint az élet, pedig ez a szerelmesek hónapja. S tovább nem is szaporítom a szót, hanem bemásolom egyik kedvenc versemet (Tóth Éva: Vita és vallomás), remélem tetszeni fog nektek, hiszen elvégre szebben és okosabban fogalmaz mint én, nyakon ragadva az igazi lényeget!
Mindenkinek boldog Valentin napot kivánok:

Nekem nem szerető kell és nem vitára,
kirándulásra vagy kiállításra,
szombat estére vagy hétköznap délutánra
időtöltésre alkalmas barát.
Emberre van szükségem, az őrültségben is társra,
aki előtt vetkőzhetek akármilyen ruhára
és felvehetem legdíszesebb meztelenségemet,
aki még jobban szeret, ha csúnya vagyok és elesett,
akire nem kell tekintettel lennem
sem utcán, sem négyszemközt a csendben
körénk rakodó idő múlásában
megkövesedetten,
aki bárhova eljönne velem
és bárhol megmaradna,
akinek párna helyett fejem alatt a karja,
akit én altatok,
aki felébreszt engem.

Az igéret szép szó...

Megjött az új év, s mindenki fogadkozik, hogy ez új esztendőben megváltozik majd, leszokik esetleg valami káros szenvedélyéről, esetleg megprobál megváltozni: munkaszeretőbb, kedvesebb lesz. És se szeri, se száma a dupla b betűnek a fogadkozásokból. Malacom igéri kövérebb lesz jövőben. Bácsi a sarki boltban fogadkozik, hogy kevesebbet fog cigizni, ügyvéd állítja a törvényszéken, hogy öszíntébb lesz, cigány eskűszik hakra-vakra, hogy többet és serényebben, fog dolgozni ez új esztendőben. Piros arcú kislány nevetve igéri anyukájának, hogy szófogadóbb lesz... és még sorolhatnám a hasonló ígéreteket. S a legtöbbjük arról szól, hogy megértőbb, segítő készebb, kedvesebb, jóbb leszek. És kérem szépen, ez az átka a dupla b betűknek, mert nem egyértelmű, nem állít fel határt. Hiszen a malacom is kövérebb lesz, gondolom, jövőben kemény fél kilóval, de hát, kérdem én: elég-e a boldogsághoz és a füstölt kolbászhoz? Hiszen a karácsonyi disznó nem kövérebb kell legyen, mint márciusban, hanem elég kövér a disznófősajthoz. A cigány sem többet és serényebben kellene dolgozzon, hanem csupán annyit, amennyi szükséges, s habár a dupla b hiányzik, mégis többet ér az utóbbi kijelentés.
Tehát malacommal karöltve belekiáltjuk a világba, hogy bort, búzát, békességet, kivánunk mindenkinek, s erre ráadással még egy lapáttal kíván a disznóm egy kis málét. De én sem maradok adós, s csak annyit kivánok nektek, mit magamnak kivántam: ne legyek magyarabb, kedvesebb, jóbb, mint voltam, hanem kedves, jó magyar ember ez új esztendőben.