Együtt

Minden malac mikor megszületik a pici rózsaszín orra hegyétől, egészen a kacskaringós farka végéig tudja már akkor, hogy mikor nagy lesz, disznó lesz. Szép kerek hátsójú, jó széles sonkájú disznó. S ha egy kis szerencséje lesz belőle készül majd a legfinomabb füstölt szalonna, vagy esetleg disznófősajt. Ezért van jövője a disznóságnak, mert a fiatal malacok merik vállalni disznóságukat, s nem csak elvárják, hogy őket egy nagy disznónak nézzék, hanem tesznek is róla.
Szépen habzsolva, kukoricát majszolva építik a jövőjüket, felvállalva életük során az egész disznókultúrát. S habár a modern világ átka őket is éri, sikeresen beleolvasszák disznóságukat, hiszen ők már különböző táppal híznak oly kövérre, mint nagyapjuk, betonozott padlójuk van, de ugyanúgy szeretik a sarat és a piszkot...
Mert életünk során kell érezzük, hogy tartozunk valahova, egy közösségbe, amely befogad, amellyel egy a hangunk, amely közelebb áll hozzánk, mint a többiek. Ezért lépek én fel, fiatalok, vállaljátok nemzeteteket! Mert magyarnak lenni nem szégyen, hanem kiváltság. S nem arra gondolok, hogy a magyar nemzet különb lenne, mint a többiek, hanem azért jobb, mert a mienk. Mert magyar emberek között te magad lehetsz. Elfogadnak téged, mert közéjük tartozol. S nem érzed magad majd egyedül, mert könnyebb az embernek együtt...
Tudjátok, hogyan sikerült azoknak a kínaiaknak, azoknak a pici sárga emberkéknek, akkora förtelmes nagy falat építeni? Hogy miért is léteznek még kicsi halak, ha őket eszik naponta a nagy halak? Mert összefogtak. Mert rájöttek, együtt sokkal könnyebb... Együtt nevetni, együtt sírni, együtt remélni egy jobb jövőben.