2008. március 13., csütörtök

S ki tölti majd be az iskolát?

Talpra magyar, csörög az óra, indulni kell a gyárba, rohanni kell... De hova? Erdélyország még él, vagyunk még maréknyian, de elvész a hangunk, ha százfele szaladunk.

Talpra magyar, csörög az óra, ne nyomd ki, ne fordulj a másik oldaladra... Erdélyország még él, vagyunk még maréknyian, de elvész a hangunk, ha egyesek nem szólnak bele.

Évek óta Kolozsváron volt egy békés felvonulás március 15-én, az idén is az lesz, de elvész a varázsa, elvész főbérlőink átkozódása alatt, elvész majd mikor belekiabálnak a magyar csendbe, mikor a forradalmi halottakról megemlékezünk. Gyűljünk össze, merjünk vagy legalább próbáljunk meg többen lenni mint ők, de ezek mellett legyünk emberebbek mint ők... ne küldjük őket sehova vissza (visszamennek ők maguktól is).

S értsük meg már végre, hogy március 15-ben nem a forradalmat kell ünnepelni, nem a hősök halálát... hanem a legfőbb érdem a márciusi ifjaké. Azoké a fiataloké, akik rájöttek, hogy ők a felelősek a jövőért, magukért, a magyar nemzetért... Mert a malacok is azért élik túl a karácsonyi disznóvágást, mert rájöttek, ők a disznóság jövője, s vállalni kell a jelennek a kihívásait.

Mi lesz abból a nemzetből, hol a fiatalság esténként betölti Kolozsvár összes kocsmáját , de nem tud betölteni egy templomot, egy színházat, s az iskolát sem? Mi lesz abból a nemzetből, hol a fiatalságot a szórakozás tartja fogva, hol nincsen felelősségtudat, hol nincsen összetartozás, csak egy üveg sör mellett?

Tudom, gonosz vagyok, s talán borúlátó, de a történelem ezt igazolja, sajnos... de még mindig bízom és remélem, túléljük mi... s ha nem, akkor megmaradnak a malacok, hiszen ők ügyesebbek voltak mint mi, eddig...