2009. május 1., péntek

Gazdasági válság

Már jó ideje másról sincs szó mint a gazdasági válságról. Oda jutottunk, hogy a piacon, ha a néni egy kötés hagymával kevesebbet adott el az idén a tavalyhoz képest már azt is a gazdasági válságra keni. S a gazdasági válság miatt soványabbak a disznók, kevesebb a sóska termés és sorolhatnám tovább hány negatív dolgot sóznak erre, a már globális hisztériára. Mert nekem meggyőzödésem, hogy nem több mint egy nagy tömeges ájuldozás és sopánkodás.
Gondoljuk csak el, s kérdezzük meg a nagyszüleinket, hogy milyen volt a világháborúk utáni éhezés, a kommunista sorbaállás türelemjátéka (s amúgy tudjuk, hogy az ember éhes hassal nem valami türelmes)... és mégis túlélték, sőt felnevelték tiszteségesen a gyerekeiket. S ezek a gyerekek nem jártak nájk cipőben, nem híztak el a Mekk-Donáld kajákon, s depresziósak sem lettek, ha nem kapták meg a legújabb menő Barbí babát vagy az agyonreklámozott olomkatonákat.
S a mostani fiatalok? Hát kérem mi mindent megkaptunk, mert szegény szüleink éjt nappalá téve dolgoztak, hogy nekünk mindenünk meglegyen ami nekik nem lehetett. S szép lassan elkényelmesedtünk.
Most a gazdasági válság közepette egy picit örvendünk is, hiszen most már "igazi" okunk van, hogy ne vállaljunk gyereket... Hiszen ha a gazdasági válság idején nem telik új kocsira, esetleg ha görögország habzó tengere helyett be kell érjük a románnal, ha a plázában kétszer meg kell gondoljuk mit vásárolunk, hogyan vállalhatnánk a gyereket?
S egy nemzet amit nem tört meg két világháború, amit nem tudott beolvasztani a Csacseszku-diktatorizmus lassan elnémul. Mert Aranyosgyéres, ahol édesanyám gyermekkorában két párhuzamos osztály volt évfolyamonként az általános iskolában most nem képes magyar gyerekekkel betölteni egy osztályt, mert Hunyad, Arad, Beszterce, Torda, Fehérvár, Nagyenyed utcáin már alig lehet hallani magyar gyerekkacajt.

Elnémul, s nyelvében él a nemzet...