Nekem nem szerető kell...

Lassacskán a világon semmi sem számít csak a pénz, a pénz, a pénz... Elmúlt karácsony, s a kirakatok is kiürültek, leszedték a pompás díszeket, a sok villogó lámpást. Sok ember túlélte a karácsonyt, anélkül, hogy megérezte volna a lényegét: a kis Jézus ártatlan szeretetét. Mert szeretet és szerelem nélkül az ember üressé válik. S hiába szajkozzák egyesek, hogy a szerelmet és a szeretetet csak a fajfenntartás ösztöne ébreszti fel az emberben én és a malacom kijelentjük, hogy nem vagyunk hajlandóak elhinni nekik. Mert szeretni képes a kotló mama is a kiscsibéit, de a szerelem nélkül az ember elveszti a méltóságát. Mert kotló mamát egyszer kakasolják meg, de mi emberek egy igazi társat keresünk, akivel megoszthatjuk emberségünket, reményeinket, csalódásainkat és boldogságunk (pedig ebből akad a legkevesebb: egy néhány pillanat amely hamar tovarepül, s maradnak az emlékek).
Tehát itt a február, hideg is, s rövid is, mint az élet, pedig ez a szerelmesek hónapja. S tovább nem is szaporítom a szót, hanem bemásolom egyik kedvenc versemet (Tóth Éva: Vita és vallomás), remélem tetszeni fog nektek, hiszen elvégre szebben és okosabban fogalmaz mint én, nyakon ragadva az igazi lényeget!
Mindenkinek boldog Valentin napot kivánok:

Nekem nem szerető kell és nem vitára,
kirándulásra vagy kiállításra,
szombat estére vagy hétköznap délutánra
időtöltésre alkalmas barát.
Emberre van szükségem, az őrültségben is társra,
aki előtt vetkőzhetek akármilyen ruhára
és felvehetem legdíszesebb meztelenségemet,
aki még jobban szeret, ha csúnya vagyok és elesett,
akire nem kell tekintettel lennem
sem utcán, sem négyszemközt a csendben
körénk rakodó idő múlásában
megkövesedetten,
aki bárhova eljönne velem
és bárhol megmaradna,
akinek párna helyett fejem alatt a karja,
akit én altatok,
aki felébreszt engem.