A mi világunkban, mindenki ide-oda szalad, ki pénzért, ki a lányok után, ki csak azért, hogy szaladjon. Van azonban egy hely, ahol egy maréknyi magyar próbál helytállni. (Már aki…) De ebben a nagy szaladásban nem érünk meggondolni, hogy miből is áll magyarságunk!
Egyesek csak akkor büszkék magyarságukra, ha az utcasarkon meleg kiflit osztogatnak a magyaroknak, de csak a magyaroknak. Hány meg hány ember tanul meg akkor újra magyarul beszélni…
Láttátok-e az agresszív kismalacot megtagadni saját malacságát? Kérem szépen! Ő tudja magáról hogy ő egy nagy büdös disznó és erre büszke. És hiába csábítod egy veder moslékkal, mert nyávogni úgysem fog.
A kutya sem vándorol el ősszel oda ahol kolbászból van a kerítés (s nem azért, mert repülés közben émelyegne a gyomra). S ha minden kutya beállna vándormadárnak, ki vinné tovább a kutya-kultúrát? Hát ezért maradj meg magyarnak, kiskomám!
Mert a piskótának van receptje, de magyart szakács nem tud főzni soha, mert az kicsit sós, de édes is nagyon, savanyú picit és kesernyés, olyan, amilyen egy magyarnak kell lenni.
No-no, ez nem dicséret kérem, hiszen senki sem tökéletes és csak arra nem lehetsz büszke, hogy magyar vagy, ahhoz még ember is kell légy. S nem elég csak magyarnak lenni, hanem magyarnak megmaradni is kell. S akkor majd közösen verhetjük a mellünket és kikiálthatjuk büszkén a világnak: MAGYAR VAGYOK, NEM PISKÓTA FÉLRE INNEN, TE PULISZKA!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése